II. I. Szent István Kupa – 2019.08.20. Dunaújváros
Idén is megrendezésre került az augusztus 20-i ünnepi rendezvények között Dunaújvárosban a Szalki-szigeten a strandkézilabda kupa. Az előzetes nevezések alapján két utánpótlás fiú-, és négy-négy férfi és női csapat kezdte meg a küzdelmeket a délelőtti órákban. Az összes érintett derekasan bírta a szikrázóan sütő nap kihívását és a jó hangulatban eltelt nap után megszületett a végeredmény.
A két fiú utánpótlás csapat (Kentaúrok és Főnix) kétszer mérkőzött meg egymással. Mindkét legénység nyert 1-1 meccset, de a szettarány a Kentaúroknak kedvezett, így övék lett a legnagyobb serleg és az aranyérem. A Főnix játékosai pedig egy kisebb kupával és 1-1 ezüstéremmel térhettek haza. A legjobb játékosnak Sárosi Zalánt (Főnix), míg a legjobb kapusnak Soós Bálintot (Kantaúrok) választották a rendezők.
A férfiak mezőnyében az alábbi végeredmény alakult ki:
- VAX Sárbogárd
- DVKSE
- Martonvásári KE
- Ittasok
A legjobb játékos Virág Roland (DVKSE), a legjobb kapus pedig Szabó József Zsolt (VAX Sárbogárd) lett.
A hölgyek küzdelmei az alábbi sorrendet hozták:
- DESZ-épek
- Csajkák
- DKKA
- DAC
Természetesen itt is kiosztásra került a két különdíj: a legjobb játékos címet Megyesi Nikolett (Csajkák) érdemelte ki, míg a legjobb kapus Sárdi Tímea (DESZ-épek) lett.
Mindenkinek köszönjük a részvételt és gratulálunk az eredményekhez!
Találkozunk jövőre!
FMKSZ Versenybizottság