Főoldal
Rólunk
Hírek
Versenybizottság
Játékvezető Bizottság
Etikai és Fegyelmi Bizottság
Üstökös Kupa
Kapcsolat

Gyászolunk

Életének 77. évében meghalt Kálmán Zoltán a Fejér Megyei Kézilabda Szövetség volt játékvezetője és versenybírója, a Dunaújvárosi Kohász egykori játékosa. Zoli bácsi az 50-es évek végén kezdett kézilabdázni a Dunaújvárosi Építők csapatában, majd a Vegyesipari Vállalt csapatával kezdte meg a magasabb osztályokban való szereplést. A Dunaújváros Kohásszal már a legmagasabb osztályban is játszhatott. Végül a Volán egyesületét erősítette, itt is fejezte be pályafutását.

A 80-as évek közepétől kezdte meg játékvezetői karrierjét Ihász Jánossal. NBI-es karrierjük egy véletlennek volt köszönhető. A Dunaújvárosi Kohász – FTC mérkőzésre küldött játékvezetők a nagy hideg és jegesedés miatt nem tudtak eljutni Dunaújvárosba. A két edző megegyezett, hogy a mérkőzést az Ihász – Kálmán páros vezesse. A feladatot megoldották és ezzel megalapozták az NBI-es kerettagságot. A 2000-es évek elejéig vezetett, majd végleg letette a sípot. Versenybíróként ezt követően is szeretett sportágunk közelében maradt, amíg egészségi állapota engedte. Élete utolsó éveit gyermekeinek, unokáinak, dédunokájának és feleségének szentelte. Temetése 2022. május 06-án 10:00 órakor volt a Dunaújvárosi Városi Temetőben.

Vélemény, hozzászólás?